Csapatépítő tréning

Siklóernyős csapatépítő tréning  

Paragliding team building

 


Siklóernyős csapatépítő tréning                                            

Ezt a tréninget ajánlom iskoláknak, munkaközösségeknek, baráti társaságoknak, csapatoknak.

A foglalkozás teljes időtartama alatt szakoktató(k) irányítja, felügyeli tevékenységed. A gyakorlatok a Magyar Repülő Szövetség által hivatalosan erre hitelesített gyakorló terepein zajlanak. Az eddig általunk lebonyolított tréningeken 5-50 fős csoportok vettek részt, köztük olyan ismertebb intézmények mint pl. a Waldorf iskola, vagy a Prezi; korunk egyik világhírű magyar cége.

A tréning során megismerkedsz a sport történetével, a repülés alapjaival. Ezen belül a siklóernyős felszerelés felépítésével, a gyakorlati kezelésével, alapvető start és leszállási technikákkal. Amint ezeket elsajátítod már rövidebb repüléseket is végrehajthatsz biztonságban -szakoktató irányításával. A gyakorlati repüléseken túl, ami természetesen a legnagyobb élmény ebben a sportban bárki számára, még megismerkedhetsz a repülés elméletével is. Az elmélet magába foglalja az aerodinamikát, a felszerelés ismeretet, a repüléstechnikát, a meteorológiát, a repülés alapszabályait. 

A foglalkozás végig a szabadban történik, egész napot vesz igénybe. Általában a társaságokat 4-6 fős csapatokra osszuk. A foglalkozás végén egy teszt kitöltésével versenyeztetjük a résztvevőket, valamint ki szoktuk hirdetni a legjobb fotó, film, vagy a leghosszabb lesiklást végrehajtó csapat kilétét.

Van olyan programunk is amiben profi tandempilótákkal repülhettek. Ezen túl még lehet ötvözni a tréninget a tandemrepüléssel is.

Ezek a programok 1-2 naposak általában; Budapesten, Fedémesen ( fantasztikus kis falu a Mátrában ), Kalocsán, Egerben. Igény szerint akár Ausztriában, Szlovéniában, vagy Erdélyben kerülnek lebonyolításra.

Kommunikáció: magyar, angol, német, spanyol nyelveken igény szerint.

Várjuk az érdeklődőket!

Az időpont, a tréning formája, helye és a költségek egyeztetése az alábbi elérhetőségeken:

Herkner Zsolt siklóernyős szakoktató, tandempilóta

telefonon: +36 20 251 56 42
email: herknerzsolt@gmail.com


Paragliding Team Building

I recommend the training to schools, work communities and group of friends, teams.

Fields what are certified by the Hungarian Free Flyer Association. On the trainings undertaken by us so far took part usually groups from 5 up to 50 people. We have rceived orders from well-known institutes such as the Waldorf School or Prezi. You will get familiar the history of the sport and with the basics of flying –within this the paragliding equipment and practical handling of paragliding, the basic start and landing techniques. After you have learned these activities you are allowed to make short flights of course with instructor guidance. Beyond the practical flight we present the theory of flight that includes the aerodynamics, equipment knowledge, aerodynamic, meteorology and the ground rules of flight.The whole session happens outdoors and will take the whole day. In general the group will split into 4-6 teams. The team building ends with completing a test by the participants, and we used to announce the best photo, movie, or the team who realized the longest flight.Our team offers also possibility to fly with professional tandem pilots. In addition you cancombine the team building with tandem flight as well.

These programs takes 1-2 days usually in Budapest next to the capital or in Fedémes (beautiful little village in the Matra), Kalocsa, Eger. If it is needed we are able to organizethis event in Austria, Slovenia, and Transylvania. 

Language: Hungarian, German, English, SpanishYou can ask for information about the date, training, costs of the following address:

Zsolt Herkner paraglider instructor, tandempilot

Cell: +36 20 251 56 42    

E-mail: herknerzsolt@gmail.com